Odébb kell tolni az ebédlőasztalt.

Hm, az is lehet, hogy inkább egy kisebb asztalt kellene venni és valahova elpasszolni ezt a régi nagyot, mert így nem fér el az új hűtőláda. Ez a lakás nem erre van kitalálva.

Hétfő délelőtt 10.00 van és Laca már most teljesen lemerült. Tegnap megvette a ládát, ma szállították. Dögnehéz volt felhozni a harmadikra (nem fért be a liftbe) és hiába adott zsebpénzt a melósoknak, neki is be kellett állnia az emelésbe.

Ma később megy be a bankba, ott ez nem érdekel senkit, eleve későn jár máskor is. És amikor bent van, akkor sem csinál sokat, szóval a hétfő délelőtti szállítás ilyen értelemben nem probléma. Emlékszik, a régi időkben anyja ilyenkor kivett egy nap szabadságot, de 1991 rég volt, ma már nem divat az ilyesmi. Hatékonyabban, nyugatiasabban működik minden, ami praktikusan azt jelenti, hogy nem feltűnő, ha valaki néhány napig kevesebbet dolgozik vagy szinte egyáltalán nem.

Nem jó. Valahogy kicsit még tolni kell az asztalon, rá a szekrényre, legfeljebb mostantól nem egyszerre ülnek le ebédelni a gyerekek. Ha több hely marad itt elől, talán Boginak nem tűnik fel, hogy kisebb asztal kell, legalábbis egy ideig nem. Különben sürgős feladatként még ez is Laca nyakába szakad és viheti az asztalt Bogi szüleihez raktározásra (minden ott köt ki előbb-utóbb), egyúttal rohanhat újat venni. És persze az asztal sem fér be a liftbe, ez a mostani biztosan nem, megint cipekedni kellene. Nem, ez nem vállalható. Ma nem. Nem ma. Ha egy problémát át tudsz tolni holnapra, akkor az megszűnik mai problémának lenni. Csak lapítani kell és remélni.

Hülyeség volt ekkora hűtőládát venni. Koronavírus vagy nem: hülyeség volt. Egyszerűen nem fér el. És 70 liter tejjel nem is lesz tele. Az olajat és a lencsét pedig nem kell mélyhűteni, a babkonzervet sem. A francba, nem kellett volna ekkora. Csak Bogi szerint ez volt jó áron.

De Laca nem a hétvégi, Bogi által irányított bevásárlásdömping miatt frusztrált, sőt nem is frusztrált, csak végtelenül kimerült, hiába még csak hétfő délelőtt van. Félfenékkel a hűtőládán ülve bambul maga elé. Valami alapvetően el van rontva a család intézményével. Valószínűleg csak mostanában lett elrontva, mert különben nem élt volna meg ilyen hosszú időt, mármint a család intézménye. Az elmúlt száz évben valahogy újraosztódtak a szerepek és ez így, ahogy ma csináljuk, ahogy ma Laca csinálja, minimum értelmetlen, de inkább elviselhetetlen.

Anno nem így indultak dolgok, de ahogy jött a három gyerek (egyik sem volt tervezve, sőt mindegyik meglepetés volt), olyan ütemmértékkel alakult át a családi hierarchia, hogy Laca hirtelen azt vette észre: legalulra került.

De ez bonyolult és most nem is lehet továbbgondolni, mert Bogi épp belép.

-Szívem, de jó, hogy itt vagy, jaj, már meg is jött az új hűtőláda, szuper! Elugranál anyához, azt beszéltem velük, hogy küldenek bele húst meg tavalyi meggyet, úgy sem lesz a saját cuccainkkal tele, ugye?

Az egyik probléma már meg is oldódott. A láda kihasználtsága javulóban. Így megy ez.

-De nekem most…

-Most nézem, hova toltad ezt az asztalt? Nem is lehet rendesen leülni. Egy kisebb asztal kellene, nem, az megoldja, nem? Várjál, ha már úgyis mész anyáékhoz, vidd át ezt a régi asztalt is, szívesen elrakják nekünk és vehetnél egy kisebbet visszafelé. Nem veszel ki mégis mára egy nap szabit?