Az elsők sohasem úgy esők.

It's a long way to the top, if you wanna rock 'n' roll.

Méretes audijában és a méginkább méretes reggeli dugóban ülve Steve (rendes neve György, de senki nem így hívja) azon mereng, hogy mit is jelent ez a dalszöveg. Már amikor először hallotta, akkor sem értette, igaz, 30 éve még igen gyenge angoltudással próbálta megfejteni.
1) Nehéz az csúcsra vezető út, ha rocksztár akarsz lenni.
2) Nehéz a csúcsra vezető út, pláne, ha közben rock&roll életet élsz.

Steve nem lett rocksztár, de mondhatjuk, hogy felért a csúcsra. Na persze mindig van feljebb, mindig van magasabb csúcs. Azért ez az audi nem rossz, a vezérigazgatói poszt velejárója.

 A Long Way… a legelső AC/DC album legelső dala. Igazi legelső, de mint általában a legelsők, ez sem makulátlanul az. Ha szigorúak vagyunk, a második és a harmadik lemez első dala, csakhát a harmadik lemez egyben az első is, mert a High Voltage  és a T.N.T. kizárólag ausztrál piacra készült és a két korai anyag számaiból összeollózott harmadik lemez lett az első nemzetközi AC/DC (szintén High Voltage címmel, hogy egyszerű legyen az élet). Vehetjük úgy, hogy az AC/DC-nek az első előtt van két nulladik albuma is. Minden bonyolult, az egyértelmű kijelentések mindig egyszerűsítések. Az elsők sohasem úgy esők.

Szóval Steve nem lett rocksztár, de azért sikeresnek érezheti magát. Ha az 1 méteres környezetét nézi, nem is kérdés. Szép kocsi. Ha kicsit kijjebb zoomol, akkor azért nem ilyen egyértelmű a helyzet. Micsoda loozerség ebben a dugóban, füstben, zajban ülni minden nap. Naponta kétszer: oda-vissza.

Az egyébként is elviselhetetlen mennyiségű autótömeg (és ezzel a menetidő, bárhonnan-bárhova) az elmúlt héten tovább duzzadt: a koronavírus-félelem (nevezzük koronavírus-óvatosságnak) miatt kocsiba ül mindenki, aki teheti. Még a gimnazistákat is autóval szállítják a szüleik, mint általános alsóban. Őrület van. Loozerség van. Rocksztárság sehol.

Negyedszerre zöld, de még mindig nem sikerült átmenni a kereszteződésen. Steve próbál másra gondolni, mint a szmog és loozerség. Betegség, járvány, vezérigazgatóság. A vírusnak kétfajta áldozata van. Van emberi áldozat. Ezt figyeli mindenki másfél hete, folyamatosan jönnek az új statisztikák. Némi szakértés megy a másik fajta áldozatról, de a számokat még találgatni sem meri senki. Az emberek mellett ugyanis meghal a gazdaság is. Csak itt gőzünk sincs a halálozási rátáról. A pénz halála mindenkit érinteni fog. Nemsokára megjelennek az első becslések erről, nem kérdés. Az elemzők karanténból is tudnak dolgozni.

Elsőnek a turizmus kapja a pofont. Az elmúlt 15 év csoda volt. Mindenki utazott mindenhova. Elképesztő, hogy mennyire mindenki.  A magyar ember olyan lett, mint a nyugati. Olyan, aki azt hiszi, hogy a csekélyke hozzáadott értéke óriási teljesítményt jelent és így megérdemli, hogy királyként éljen.  Pedig nem lehet mindenki király.

Erre mondják, hogy az emberek úgy fogyasztanak, mintha nem lenne holnap. Vagy inkább, mintha a holnap is ugyanolyan lenne, mint a ma. Úgy fogyasztanak, mert megérdemlik, mert megtehetik. Ez volt turizmus fénykora? Lehet, hogy ennek vége? Vagy csak átmeneti hullámvölgy következik? Budapest jól járt, ebben a boom-ban felkerült a térképre, biztosan jobban jön ki belőle, mint ahogy bement.

Először kevesebb a repülő, azután kevesebb a szálloda és kevesebb az étterem. Idővel kevesebb az audiban ücsörgő vezérigazgató is. Az a kérdés, hogy Steve loozer-e ma és hogy mennyire lesz loozer holnap. Ha nem néz távolra, akkor nyugodtan gondolhatja, hogy ez itt a csúcs. Ha úgy számít, mint mindenki más, akkor arra játszik, hogy a holnap is ugyanolyan lesz, mint a ma. Illetve a tegnap. De Steve ennél okosabb és mostmár nem csak a szmog miatt fáj a feje. Viszont legalább átjutott a kereszteződésen.