A számok nem hazudnak, csak érezni kell őket.

Igen, így van. Nem csak érteni, hanem érezni. Mint ahogy a másik sávban robogó autó gyorsaságát vagy az otthoni, egyszerű, hétköznapi mozdulatokat sem számolja ki az ember, csak ösztönösen kezeli őket.

Steve abból élt, hogy kicsit jobban érezte a számokat, mint mások. Ezért tudott a cég élére emelkedni. Ezért is. Vagy legalábbis ez az, amire büszke lehetett a sok ok közül.

Borzasztó látni, ahogy a sajtó értelmezi a számokat. Egyik nap még lassul a járvány Olaszországban, másnap pedig „ismét negatív fordulat” következik be, miközben végig nyilvánvaló, hogy nincs változás a trendekben: pont az történik, amit hetekre előre meg lehetett mondani.

De Steve Olaszország miatt már nem aggódik. Ki fognak keveredni belőle. Magyarország is jobban áll, mint bárki várta volna, még akkor is, ha a hivatalos számok csalnak. Steve az USA miatt aggódik igazán.

Ha Amerika elbukik, azt nagyon meg fogjuk érezni. Személyesen Steve is. És bármilyen gazdag, bármilyen erős, bármilyen hatalmas, nem evidens, hogy kibírja ezt a csapást.

Mi történik, amikor a világ leggazdagabb országa pánikvásárlásba kezd? Mi történik, amikor a büszke texasi a sógorokkal befarol az élelmiszerbolt elé és amíg azok puskákkal sakkban tartják a közönséget, szépen mindent felpakol a pickupra? Mi történik egy pánikban lévő országban, ahol mindenkinek van fegyvere és sokaknak van annyi pénze, hogy megveheti az egész élelmiszerboltot, ingatlannal együtt?

De ha nem is a puskák, a számok legyőzhetik Amerikát. Nem lehet a vezetésben, a rendszerben, az egészségügyben bízni. Az összefogásban sem, nem olyanok. Talán pont ez az egyetlen esélyük: az önálló személyek keménysége. Nem vénnek való vidék. De ez a túléléshez elég, a világhatalmi státuszhoz nem. A végén Kína Marshall-terve segíthet az újjáépítésben, de onnantól aztán vége az Amerikai Birodalomnak. Kampó, mondhatnák divatosan.

Steve érzi a számokat, ad erre 50% esélyt, még akkor is, ha mások egyelőre elképzelhetetlennek tartják. Ritkán van, hogy Steve inkább bele sem gondol a lehetséges kimenetelekbe, annyira borzasztó verziók jönnek elő. Ez volt az a hét, amikor Trump elbukott. Már megtörtént, csak később lesz látható mindenki számára. Mint a koronavírus, ami hetekig fertőz, mielőtt tüneteket produkál.

De a bénázás-inkompetencia-hazudozás-önzés Amerikája mellett van egy csodálatra méltó is. Tegnapelőtt este Steve véletlenül látta az ország fölött, nyugatról keletre elvonuló műholdsort. Elon Musk műholdcsoportja. Egymás után, ugyanazon a pályán, szabályos távolságra, többször-tíz gyorsan haladó, fényes pont Budapest szmognélküli egén. Mire megértette, mi is ez, már késő volt számolni őket. Pedig volt vagy ötven.

Minden hétköznapi baj, kétség és bizonytalanság ellenére Steve akkor néhány percig úgy érezte, hogy az emberiség rendben van. Mintha egy Spielberg-rendezte sci-fi legfelemelőbb jelenetébe csöppent volna. Vagy mint egy Arthur C. Clarke regény. Csoportba rendezett mesterséges égitestek tömege a házak fölött, fényesen, elérhetetlenül, magabiztosan húzva valamiféle napi politikán túlmutató cél felé. Harmincöt éve pont ilyennek képzelte, remélte a jövőt, akkor még idealistán, semmit sem tudva semmiről. Amerika érdeme, és amennyire ez egy emberhez köthető, annyira Elon Musk érdeme.

Musk egyszer azt nyilatkozta, hogy gyerekként, Asimov Alapítvány-trilógiáját olvasva arra jutott, hogy „olyan dolgokon kell munkálkodni, amik a civilizáció fennmaradását segítik és lecsökkentik a sötét időszakok valószínűségét vagy hosszát, ha mégis bekövetkeznének”.

"You should try to take the set of actions that are likely to prolong civilization, minimize the probability of a dark age and reduce the length of a dark age if there is one."

Korábban egy fantaszta szavainak tűnhettek, most mégis átérezhető.

Gyilkos vírusok és csapatban vonuló műholdak. A tudományos fantasztikum itt van, benne élünk. Ha ez egy regény lenne, az igazi fordulatok még csak most jönnének.

Steve leült a soha-ki-nem-kapcsolt gépe elé és bejelentkkezett a szokásos reggeli skype-konferenciába. Sci-fi ez is, mint szinte minden, csak észre sem vesszük.